https://gracewagner.blog.hu/admin/post/edit/16228432

Legyen rövid de kérek belőle sokat, turbózni is akarom, ismételni is akarom mint a focimeccsen a gólokat….
a szerelem nem tartós, tudjuk, ilyen a természete, nem is volna jó ha tartós lenne, nevetni sem lehet örökké, attól annyira intenzív érzelem h hamar vége van, mint egy tüsszentés, így jó, így kell annak lenni, ettől a varázsa, ha tartós lenne unalmassá válna, ……

azért meg van az emberben az igény h minél hosszabban tartson, akárcsak a nemi aktus, mert jó érzés és élvezzük, de mindennek van határa, korlátja, tudjuk, …….
a másik különlegessége h ritka, nem terem minden bokorban, ……
ezért annyira különleges, ettől annyira értékes, tömény esszenciája az érzelmeknek, …..
nem tudok jobb illusztrációt mint Polanski : Keserű méz c. filmje, ahol minden stádiumát át lehet élni egy szerelemnek a kezdeti varázstól a pusztulásig, a közben átélhető kínlódáson át…..
az emberek többsége akar szerelmes lenni, pedig ez nem akarat kérdése, ez olyan véletlen mint amikor vkit elgázol az utcán az autó, elég egy kis figyelmetlenség és kész a baj, már bele is estünk a szerelembe, ….
többnyire jelentéktelenen indul, nem is gondolunk rá, aztán jönnek a fordulatok, az eseméynek sodrása, amikor már kicsúszik az irányítás a kezeink közül, amikor már nem vagyunk urai a helyzetnek, na ez az a stádium amikor kezdjük azt érezni nem tehetünk többé már semmit, sodródunk, úszunk az árral, mint fatuskó a Dunán, aztán rájövünk nem is annyira rossz ez, elengedjük magunkat, átadjuk az irányítást a véletlennek, az előre nem láthatónak, csak sejthetőnek, hogy kemény árat fogunk fizetni ezért a gyönyörért, csak idő kérdése, majd lesz sírás és fogcsikorgatás, de most még hömpölygünk az árral, mint mikor a tengerben hanyatt vágjuk magunkat és lebegünk a felszínen, a mélyvíz majd ezután jön, a leszálló ágban, amikor majd megjelennek a kapcsolatban a repedések, észre sem vesszük és már tátong, már bfoldozhatatlan többé, nincs mentség, itt a vég, és ezt nem akarjuk tudomásul venni, kapálózunk ellene, kínlódunk ketrecünkben, összeszorított ököllel és fogakkal, de hiába, nincs mit tenni, bevégeztetik előbb-utóbb, megadjuk magunkat a végzetnek, bölcsen és tisztességesen, belátjuk ennyi volt, nem több, nincs tovább, nem érdemlünk többet, …….
majd talán legközelebb, ki tudja ? majd lesz még hasonlóan forró helyzet……